Mekong delta & Saigon

A helyiek azt mondják, itt délen 2 évszak van. Meleg és melegebb. Alá tudom támasztani, az állandó 40 fokos hôség rendesen próbára tett minket Vietnám déli részén.


Can Tho városa is nagyon szimpi volt, a szállodánk vadi új, csendes, úszómedencével és rajtunk kívül egy lélek sem tartózkodott ott vendégként. Béreltünk csónakot kormányos nénivel és jött velünk egy egyetemista srác is aki megmutatta a környéket.


Megnéztük az úszó piacokat, ahol óriási mennyiségû zöldség és gyümölcs cserél gazdát, mindenki a hajójáról alkudozik, válogat és pakol. Az eladók nagy része ezeken a hajókon éldegél, meglehetôsen szegény körülmények között.


Voltunk tészta gyárban is, ahol megengedték, hogy besegítsek a nagyon szakszerû termelésbe és legyártottunk pár kiló friss rizstésztát.


Piton farm. 150 kígyó ketrecben várja évekig, hogy megnyúzzák és pénztárca legyen belôlük. Borzalmas.


Rengeteg esküvôt láttunk aznap, kiderült, hogy a házasulandó pár elmegy egy jóshoz aki megnézi melyik nap lesz alkalmas a lagzira. Ez a nap egy "good day" kell, hogy legyen, mindegy, hogy hétköznapra esik vagy sem.  A nap kiválasztása kb 5 dollárba kerül (volt árlista, onnan tudom).


A mekong folyó varázslatos hely, nagyon jól éreztük magunkat a CSENDES csatornákon ringatózva, az itt élô családok mindenhol lelkesen integettek és üdvözöltek.



Korrupció. Csendesen jegyzem meg és gondolom senkit sem ér váratlanul, de hatalmas korrupció hálózza be az országot. Sok vietnámi azt érzi, hogy az országba ömlik a külföldi befektetés, a termelés nô, viszont a nép egyáltalán nem él jobban.
Az egyik idegenvezetõnk mesélte, hogy a német Metro áruház már 14 éve üzemel az országban, de még soha semmilyen adót nem fizettek. A cég azt állítja, hogy veszteséges minden évben, ergó nincs se nyereség, se adó. A kormány meg azt monja, hogy ok.

Vietnámban nincs privát földbirtoklás, a házad a tiéd, de a föld amin a házad van sosem lesz az. Ráadásul egy csomó pénzt ki kell fizetni az államnak bérleti díjként, aminek következtében a legtöbb ingatlan alapterületben nagyon pici, a házak egymásba épülnek, ablak nélkül és felfelé terjeszkednek inkább.

Visszaszívom, amit Ùj-Zélandról írtam kávézó ügyben, Vietnámban sokkal de sokkal több kávézó van. Mindenhol lehet kávézni a nap 24 órájában. Menyország.
Az ország egyébként Brazília után a legnagyobb kávétermelô a világon, igaz itt szinte csak robusta kávébab kerül forgalomba, ám az ízvilága egyszerre édes és keserû. Viszünk haza kóstolónak :)


Saigon, a legtöbben még mindig így hívják (Ho Chi Minh annyira hivatalos) a legelnyugatiasodott és legnagyobb város, 11 millió emberrel.


Az országban több helyen mûködtetnek képzômûvészeti rehabilitációs központokat.
A háborúból visszamaradt aknák és a 'narancs vegyszer', egy dioxin tartalmú növényírtó, amivel az amerikaiak szórták az országot, a mai napig rengeteg áldozatot követel és sok fogyatékos gyerek születik. Azok a szerencsések akik ide bekerülnek, kitanulják a különbözô képkészítési mesterséget ezzel munkát biztosítva és némi jövedelmet maguknak. Tényleg gyönyörû kézzel festett képeket csinálnak, ha lenne hely a hátizsákomban, mindet megvenném.


A Cu Chi alagútrendszert is meglátogattuk, ahol a háborúban a Viet Kong bújkált.
Több száz kilométres alagutat képzeljetek el a föld alatt, amit az amerikaiak hiába próbáltak felderíteni. 11 ezer katona befogadására képes. Eredetileg 60*80-as alagutak voltak, de a kövér nyugati túristák miatt szélesebbre kellett vájni, hogy elférjünk.
Zsoltinak alkalma adódott egy M60-as gépágyúval lôni...addig én elbùjtam, biztos ami biztos.


Találkoztunk cuki egyetemistákkal, akik esténként kijönnek a parkba és levadásszák az angolul beszélô túristákat, szimplán azért, hogy gyakorolhassák a nyelvet és kicsit angolul diskurálhassanak.
Rengeteget kérdezgettek az utazásainkról, számukra felfoghatatlan csak úgy összecuccolni és nekiindulni a nagyvilágnak. Sokan közülük még a három órányira lévõ Saigonban sem jártak, mert nem engedhetik meg maguknak. Kell egy diploma, biztos állás és két gyerek aztán legyél vele boldog (itt is van bünti, ha kettônél több poronty jön össze).


Nem mondom, hogy nem voltak elôítéleteim Vietnámmal kapcsolatban és azért még most is van, de az itt töltött heteket az emberek tették csodálatossá. Sehol sem éreztük rosszul magunkat (talán csak a buszvezetôk voltak morcosak) mindenhol mosolyogva, tárt karokkal fogadtak. Szuper kedvesek és nagyon szeretnek beszélgetni. Ennyi élmény semelyik más országban nem ért minket, ennyi jó emberrel eddig nem sikerült diskurálni az életrôl és úgy alapvetôen rengeteg pozitív hatás ért minket Vietnámban. Köszönjük, hogy itt lehettünk.