Hoi An & Dalat

A tömegközlekedés nagyon hatékony, az országban kiterjedt vonat és buszhálózat szállítja a jónépet, röhelyesen olcsón és kényelmesen.
Kezdjük azzal, hogy az alvós buszra nem lehet cipôvel felmenni, bezacskózzák a lábbelid, kezedbe nyomnak egy palack vizet, frissítô kendôt, majd ha be tudod magad tuszkolni az alvó fülkédbe, ahol párna és takaró van, már indulhatunk is. Ja és van wifi. Gyors wifi. Óriási.
A vonatozás is vicces élmény, 4-es alvókabinokban zötyögtünk 15 órát, a hangszóróból kedves kommunista dalok szóltak. Én nem tudtam aludni, mert attól féltem legurulok a sokat mozgó ágyamról és fél óránként óriási fékezésekkel megspékelve megálltunk újabb utasokért.


Hoi An egy igazi gyöngyszem, nyugalom van, mindenki kedves és szimplán jó itt lenni. A várost nem pusztította el a háború, megôrizte régi sármját, a rengeteg több százéves ház látványa pedig lenyûgözô.

David Backham diktálja a divatot frizura téren.


Azért a kommunista propaganda mindenhol arcon csap amerre csak jár az ember. Csöppet irónikus háttér a szintén jelen lévõ, kapitalista túlkínálatot képvíselô bazárnak.




Ô itt Tháp, a master chef, aki ezen a napon megtanított minket néhány isteni vietnàmi étel elkészítésére. Elôtte elvitt minket a piacra, beszerezni a hozzávalókat.



Aztàn megsütöttük, majd mind megettük :)


A város nagyon hangulatos este is, a lampionok mindenéle színben pompáznak. A robogósok nem jöhetnek be az óvárosba, úgyhogy itt bátran lehet lófrálni és nézelôdni.

Ez a ház 250 éve épült és ugyanaz a család lakja generációk óta. Jelenleg 9-en. Találtunk egy világtérképet, amin vietnámiul voltak feltüntetve az országok, úgyhogy tartottam egy gyors földrajzórát a kislánynak, gyors gazdasági jellemzéssel a fôbb országokról. Nagyon hálás volt, itta a szavaimat. Már amennyit értett belôle.

A madàrkák a kalitkában zeneszóval látják el az álmos vietnámit, miközben a reggeli kávéját szürcsöli a ház elôtt. Ja és persze szerencsét is hoz.


A helyieket is megviseli a déli hôség, mindenki szunyókált a piacon.


Dalatban újra Homestay-ben szálltunk meg, Tri és családja egyik este isteni vacsorát fôzött az ott lakóknak. Voltunk mi 3-an magyarok, egy orosz pár és két vietnámi lány. Mit ne mondjak, volt bôven téma az ex és jelenleg kommunista orszàg hazafiai között.
Tri egyébként mondta, hogy régebben minden nap be kellett ballagnia a nála megszálló vendégek útleveleivel a rendôrségre ahol regisztrálták, hogy kicsoda, micsoda, meddig marad, hol száll meg. Szóval rendesen figyelve vagyunk. Manapság ezt meg tudja tenni a neten keresztül is, de attól még az állam mindent tud rólunk. A hostelek rendszeresen nem vallják be az összes vendégüket, hogy ne kelljen adózni utánuk, de hatalmas büntit kapnak, ha kiderül a turpisság.

Másnap robogóra pattantunk és elindultunk fölfedezni.
Meglepôen hamar belejöttünk az eszeveszett közlekedésbe, bár azért én néha sikoltoztam a hátsó ülésrôl. Vigyázz! Jobbról! Balról! Lassabban! Fékezz! Ááááá meghalunk!
Szabi kapott egy defektet, de mivel itt is milliónyi robogó van, kb 20 métert kellett tolni a legközelebbi gumishoz.


Vietnámban rengeteg pagoda van, ahol a buddhista szerzetesek bentlakásos formában éldegélnek, de be lehet menni megcsodálni. Az egyik szerzetes itt beszélt kicsit angolul és megmutatta nekünk a pagoda teknôseit, majd megkérdezte, szeretnénk e mi is itt élni :)



A vidék itt nem rizsföldekrôl szól, hanem eper és virágtermesztésrôl. Az éghajlat is hûvösebb, csak 28 fok van :)


Dalat egyik látványossága a Crazy house, amit egy nagyon híres építész néni tervezett és folyamatosan bôvítik, már szobákat is ki lehet itt venni éjszakára. Építészetileg képzeljétek el Gaudit bebélyegezve.

Észak-Vietnám

Megérkeztünk Hanoi-ba. Forróság. Robogók. Szemét. Itt sem lehet csapvizet inni. Megint egy fejlôdô ország nehézségei. Fáradt vagyok. Anyucikámat akarom. Üvölt a Backstreet Boys. Nincs ablak a szobánkon.  Pfúj, én azt nem eszem meg. Káosz.

Ezt éreztem az elsô pár nap amikor találkoztam Vietnámmal. Aztán szépen lassan megnyugodtam és kitártam a szívem az ország elôtt.


Hanoi-ban duda szó és utcai árusok dominálnak, és miután megtanulsz közlekedni egy olyan országban gyalogosként, ahol nincsenek közlekedési szabályok, egész jól érzed magad.
Itt senki sem fog lelassítani, ha zebrán szeretnél átmenni, még akkor sem ha épp van lámpa és az zöld.
A piros lámpa semmit sem jelent a robogósoknak, mert ugyanúgy mennek tovább, kanyarodnak, mintha nem is létezne. Mégis, az egésznek van valami ritmusa és szépen csordogálnak, mindenki megy a dolgára.
Ja és azt sem árt elfogadni, hogy hatalmas kosz van az utcákon, ételmaradék és bûz :)


Az óváros nagyon romos, de ugyanezért szerethetô és különleges. A gyümölcsök és zöldségek fantasztikusak és nagyon olcsóak. Itt az utcai étkezésnek még nagyobb kultúrája van, mint bárhol máshol, kis mûanyag székeken ücsörögve fogyaszthatod a nem túl higiénikus körülmények között készült leveskét.


A robogó itt lételeme minden embernek, mindent képesek szállítani rajta. 4 fôs családot kutyástul, dob felszerelést, a betakarított terményt és úgy általában bármit, amit mi nyugati emberek berakunk a kocsi csomagtartójába.


A fôvárostól északra a hegyekben található Sapa, ahova azért mentünk, hogy megcsodáljuk a rizsföldeket és a helyi embereknél vendégeskedjünk kicsit. Mázlink volt az idôvel, már kopogtatott az esôs évszak, de még megvárta amíg mi ott vagyunk.


Sokat túráztunk a környéken, felemelô volt az a hatalmas csönd és nyugalom Hanoi után.



Házigazdáink nagyon egyszerû emberek, de annál kedvesebbek. Ahhoz, hogy valaki ùgynevezett Homestay-t üzemeltethessen, kell, hogy legyen Wc a házban. Ez elég nagy luxus itt, de a mi vendéglátóink, már egy jóideje ûzik ezt az ipart, úgyhogy náluk még zuhanyozni is lehetett. A bácsi épp védelmezô nyakláncot készít az unokájának.


Ô itt Mao, a házianyukánk. Egyszerûen tündéri jelenség, mindig mosolyog és viccelôdik. Azt mesélte, hogy ô egy igazi huncut csaj volt, nem is akart férjhez menni, sôt vissza is utasította az egyik kérôt, ami itt azért nem szokás. De aztán jött a nagy szerelem és most már 3 gyerkôccel gazdagodott kis családjuk.


Szóval itt aludtunk, a függöny mögötti matracokon.

Ahova ôk is járnak. Remélem...Minden gyerkôc nagyon kedves és érdeklôdô, szaladtak minket üdvözölni és integetve mondták, hogy Hello és Bye :)



Sapa-ban minden olyan egyszerûnek tûnik, az emberek boldog tudatlanságban élik mindennapjaikat, jószívûségbôl és mosolygásból pedig ötösre vizsgáztak.


 Az itteni falvakban mindenki rizst termel, de nem adják el, csakis saját fogyasztásra. Nem is esznek nagyon mást, csak rizst zöldségekkel, ünnepnapokon néha csirkét vagy malacot. De nekünk azért összerittyentettek egy elképesztôen finom vacsorát, sok sok földi jóval. A bivaly a másik bevételi forrás ( a turisták után) ha pénzre van szükségük lebattyognak a városba és eladnak egyet.


Következô állomás Halong öböl, világörökségünk része. Tudtuk, hogy nagyon sok a turista, tudtuk, hogy célszerû drágább hajóra befizetni és úgy általában nem indultunk neki óriási elvárásokkal.

Kezdjük ott, hogy valamiért egy sokkal jobb hajóra tettek minket, ezen a ponton nem kérdezôsködik az ember lánya, csak örül, mint majom a farkának.
Meg ennek a fürdôkádnak.


Meg az ötfogásos étkezéseknek.


Ilyenkor már nem süt a nap errefelé, az egész öböl, ködös, szürkés hangulatot áraszt, de nekünk így is tetszett.
Sokan úgynevezett úszó falvakban élnek, a vízen van a csónakházuk és halásznak.


Akkor most jöjjön az ami nincs a képeslapokon. A végeláthatatlan szemét. Vietnámban amúgy sem mûködik a szemétszállítás, nincs benne a kultúrában sem, hogy nem szabad eldobálni a szemetet. Szóval a Halong öböl iszonyú mocskos, tele szeméttel. Remélem lassan észbe kapnak, mert ha az országot ellepi a szemét, akkor a turizmus fogja bánni. Tényleg borzalmas.


Sejtelmes hajnal.

Elvittek minket egy gyöngy farmra, ahol mesterségesen megy a termelés és konkrétan szegény osztrigába mûtéti beavatkozással implantálnak kis gyöngyöket, amibôl pár év alatt kifejlôdik a drága ékszer. Vagy nem, mert sok kagyló nem éli túl a beavatkozást :(


Halászok és a kunyhójuk.


Következô nap elhajóztunk egy szigetre, ahol kaptunk egy cuki kis bungalowt és az éjszakát is itt töltöttük. Még jógázni is sikerült a teraszunkon.


Viszlát!

Illatos kikötô vagyis Helló Hong Kong

1997-ben Hong Kong visszakerült Kínához, az angolok viszont csak azzal a feltétellel engedték át, hogy Hong Kong a következô 50 évben megtartja a saját pénznemét, jogrendszerét, parlamentjét és az emberek szólás és szabadságjogát. Továbbra is mûködhet a kapitalista gazdaság és a kantoni és angol nyelv maradt használatban.
2047 még mesze van, de felmerült bennünk a kérdés, hogy vajon mi lesz ezzel a különleges várossal ha Kína teljes fennhatósága alá kerül.

Mindenesetre mi nagyon szerettünk itt lenni, Szingapúr után óriási kontraszt volt, a város zsúfolt, nyüzsög, nem feltétlenül tiszta és iszonyat érdekes.
Hatalmas felhôkarcolók, szinte kizárólag mindenki ilyenben él, egyszerûen nincsen hely. A világ egyik legsûrûbben lakott városában több mint 7 millió ember él.



Na hova bújt a cica? A legtöbb üzletben szunyókált egy...


A piacokon nagyon olcsón lehet élelemhez jutni, a legtöbben itt illetve az utcán esznek, hiszen minek otthon fôzni, ha az utcán megkapod a levest kb 3 dollárért.
Vegaként kicsit szívás, mivel a hús dominál itt is, de azért egy idô után kiismered magad és találsz ehetôt. Vagy legalábbis nem tudom mi volt benne...lehet jobb is.


People for the ethical treatment of animals...itt nem érvényesülnek.


Igen jól látjátok, itt bambusszal zajlik az építkezés, egy egész felhõkarcolót fel lehet állványozni vele.


Double decker villamos!! Nagyon régi és nem sok hely van rajta, nyakigláb Karesz barátunkat valószínüleg fel sem engednék, de nagyon vidám dolog végig masírozni a városon miközben félig kilógsz az ablakból fotózni.


Zöldség és gyümölcs mindenhol van szerencsére.


Ez a bàcsi egész életében itt bügykölte a cipôket, az hogy közben felhùztak mellé egy tucat felhôkarcolót egyáltalán nem zavarja.




Elmentünk egy modern mûvészet kiállításra, mert Ai Waiwei volt beharangozva, de sajnos csak egy kavicsos installációját tették ki, de azért volt egy két érdekes darab helyi mûvészektôl.


Ezt nem hagyhattam ki :) Több helyen is van már Hello Kitty étterem/ kàvézó, ahol méregdrágán lehet enni szar kaját. De legalább minden, még a pálcika is Hello Kitty-s.


Albérlet keresés gyötrelmei. Az ablak az nagy szám.


Ellátogattunk a tízezer buddha templomába, ahol 12800 buddha szobor van :-)
Ez Hong Kong külsô kerületében található, ergó majmócák is élnek erre.
Akik jól meg is kergettek minket, amikor megpróbáltunk közeledni a családhoz. :)


Hong Kong-ban is van minden este lézer show, amikor 15 percig fényjátékokat csodálhat a nép a felhôkarcolók tetejérôl. Kevésbé giccses mint a Szingapúri, de marha jól nézett ki ahogy a felhôk bekúsztak az öbölbe, amikor leszállt az este.