A tömegközlekedés nagyon hatékony, az országban kiterjedt vonat és buszhálózat szállítja a jónépet, röhelyesen olcsón és kényelmesen.
Kezdjük azzal, hogy az alvós buszra nem lehet cipôvel felmenni, bezacskózzák a lábbelid, kezedbe nyomnak egy palack vizet, frissítô kendôt, majd ha be tudod magad tuszkolni az alvó fülkédbe, ahol párna és takaró van, már indulhatunk is. Ja és van wifi. Gyors wifi. Óriási.
A vonatozás is vicces élmény, 4-es alvókabinokban zötyögtünk 15 órát, a hangszóróból kedves kommunista dalok szóltak. Én nem tudtam aludni, mert attól féltem legurulok a sokat mozgó ágyamról és fél óránként óriási fékezésekkel megspékelve megálltunk újabb utasokért.
Hoi An egy igazi gyöngyszem, nyugalom van, mindenki kedves és szimplán jó itt lenni. A várost nem pusztította el a háború, megôrizte régi sármját, a rengeteg több százéves ház látványa pedig lenyûgözô.
David Backham diktálja a divatot frizura téren.
Azért a kommunista propaganda mindenhol arcon csap amerre csak jár az ember. Csöppet irónikus háttér a szintén jelen lévõ, kapitalista túlkínálatot képvíselô bazárnak.
Ô itt Tháp, a master chef, aki ezen a napon megtanított minket néhány isteni vietnàmi étel elkészítésére. Elôtte elvitt minket a piacra, beszerezni a hozzávalókat.
Aztàn megsütöttük, majd mind megettük :)
A város nagyon hangulatos este is, a lampionok mindenéle színben pompáznak. A robogósok nem jöhetnek be az óvárosba, úgyhogy itt bátran lehet lófrálni és nézelôdni.
Ez a ház 250 éve épült és ugyanaz a család lakja generációk óta. Jelenleg 9-en. Találtunk egy világtérképet, amin vietnámiul voltak feltüntetve az országok, úgyhogy tartottam egy gyors földrajzórát a kislánynak, gyors gazdasági jellemzéssel a fôbb országokról. Nagyon hálás volt, itta a szavaimat. Már amennyit értett belôle.
A madàrkák a kalitkában zeneszóval látják el az álmos vietnámit, miközben a reggeli kávéját szürcsöli a ház elôtt. Ja és persze szerencsét is hoz.
A helyieket is megviseli a déli hôség, mindenki szunyókált a piacon.
Hoi An után lebuszoztunk Nha Trangba, ami egy igazi tengerparti nyaraló centrum. Oroszoknak. Folyamatosan oroszul szóltak hozzánk a vietnámiak, minden étteremben oroszul volt a menü és úgy általában a város szállodái, éttermei orosz kézben vannak. A srácok búvároztak párat, ittunk pár koktélt aztán mentünk is tovább.
Dalatban újra Homestay-ben szálltunk meg, Tri és családja egyik este isteni vacsorát fôzött az ott lakóknak. Voltunk mi 3-an magyarok, egy orosz pár és két vietnámi lány. Mit ne mondjak, volt bôven téma az ex és jelenleg kommunista orszàg hazafiai között.
Tri egyébként mondta, hogy régebben minden nap be kellett ballagnia a nála megszálló vendégek útleveleivel a rendôrségre ahol regisztrálták, hogy kicsoda, micsoda, meddig marad, hol száll meg. Szóval rendesen figyelve vagyunk. Manapság ezt meg tudja tenni a neten keresztül is, de attól még az állam mindent tud rólunk. A hostelek rendszeresen nem vallják be az összes vendégüket, hogy ne kelljen adózni utánuk, de hatalmas büntit kapnak, ha kiderül a turpisság.
Másnap robogóra pattantunk és elindultunk fölfedezni.
Meglepôen hamar belejöttünk az eszeveszett közlekedésbe, bár azért én néha sikoltoztam a hátsó ülésrôl. Vigyázz! Jobbról! Balról! Lassabban! Fékezz! Ááááá meghalunk!
Szabi kapott egy defektet, de mivel itt is milliónyi robogó van, kb 20 métert kellett tolni a legközelebbi gumishoz.
Vietnámban rengeteg pagoda van, ahol a buddhista szerzetesek bentlakásos formában éldegélnek, de be lehet menni megcsodálni. Az egyik szerzetes itt beszélt kicsit angolul és megmutatta nekünk a pagoda teknôseit, majd megkérdezte, szeretnénk e mi is itt élni :)
A vidék itt nem rizsföldekrôl szól, hanem eper és virágtermesztésrôl. Az éghajlat is hûvösebb, csak 28 fok van :)
Dalat egyik látványossága a Crazy house, amit egy nagyon híres építész néni tervezett és folyamatosan bôvítik, már szobákat is ki lehet itt venni éjszakára. Építészetileg képzeljétek el Gaudit bebélyegezve.
