Van olyan pillanat az utazás alatt, amikor valami már nem mozgat meg és nem esik le az állam. Na a Fox és a Franz Josef glecsserek pont ez a kategória volt. Elmentünk, megnéztük és mentünk tovább minden különösebb hûha nélkül. Akarva akaratlan az ember összehasonlítja más gleccserekkel és azt hiszem Patagónia után nagyon magasan van a mérce...
Itt megálltunk, mert nagyon kellett pisilni és Shrek nyomában egy mocsár túràn talàltuk magunkat.
Egyébként Új-Zélandon nincsenek szörnyû és félelmetes ragadozók, úgyhogy nyugodt szívvel lehet barangolni akár itt is.
Mesés autóutak, igazi élmény itt vezetni. Legalábbis Zsolti sosem panaszkodott, kivéve amikor az óriás lakóautósok bejöttek elénk.
Ez itt már Queenstown, a déli sziget legforgalmasabb és ki merem jelenteni legeslegturistásabb városa. A világ összes létezõ extrém sportját lehet itt mûvelni rettentô borsos árakon. Amúgy nagyon kis helyes város lenne, nem olyan régen még csak 2000-en lakták, de beindult a vadkapitalizmus.
Sohasem láttunk még kiwi madarat élôben, úgyhogy elmentünk egy kiwi parkba. Sajnos képpel nem tudok szolgálni, mert nagyon érzékenyek a fényre és amúgy is egy mesterségesen sötétített teremben nézhettük csak ôket. Tényleg nagyon cukik!
A képen egy terhes madár látható, illusztrálva, hogy a kiwi mama testének 20%-a csak a tojás, ezt kell szegénynek kitolnia magából...
Továbbállva a fjordok felé vettük az irànyt, ez a vidék is nagyon tetszett.
Körbehajóztuk Milford Soundot, imádkoztunk, hogy legyen jó idô és láss csodát az esô elállt, a felhôk pedig pont kellô mennyiségben maradtak ezzel is elôsegítve a selytelmes fotók készítését.
Õ Kereru, egy helyi galamb fajta és nagyon barátságos.
Megmásztuk a Key Summitot is, de sajnos a tetején kettôig sem láttunk a sok felhôtôl, ez félúton készült.
Folytattuk utunkat a Mount Aspiring nemzeti parkba, ahol újabb csodás túrákon koptattuk a cipôinket. Valószínûleg egész életemben összesen nem kirándultam annyit, mint az itt töltött egy hónap alatt.
Itt nagyon senkit sem zavartunk a lábszagunkkal :-)
Stresszes élete van a barikáknak. Itt szeretném megjegyezni, hogy mondjuk Amerikában úgy hirdetik a minôségi, prémium hamburgert, hogy grass fed beef/lamb (fûvel etetett marha v bárány). Na a kiwi emberek ezen jót röhögnek, hiszen ök el se tudják képzelni, hogy az állat ne a legelôk dús füvén hízna.
Tényleg létezik a paradicsom, egész könnyû volt ide eljutni :)
Glenorchy lenyûgözõ!
A csodálatos déli szigetre komppal jutottunk át, amin még moziterem is helyet kapott.
Meg tehénkék :)
Elsõ dolgunk a Marlborough borvidék letesztelése volt (amúgy nem iszunk ennyit hihi). Alapvetôen itt is a fehér bor dominál, Villa Maria es Saint Claire borai megnyerôek voltak és itt teljesen ingyen lehet végigkóstolni a napi menüt.
Kajakozni is elmentünk, óvatosan csak fél napra béreltük ki a járgányt, de így is izomlázunk lett a sok kalimpálástól.
Másnap elindultunk a várva várt Abel Tasman nemzeti parkba, annyi sok szépet hallottam róla és végül persze ez a hely is felkerült a top 3-ba.
Egy vizi taxi szállítja a túrázni vágyó népet különbözõ pontokra a parkban ahonnan meg lehet kezdeni a visszavándorlást az alaptáborba. Persze lehet több napra menni, kempingezni, kajakozni, de nekünk ez fért bele.
Az út álomszép, végig a parton halad, lehetõséget adva egy két csobbanáshoz a tikkasztó hõségben. Itt viszonylag kellemes a víz hõmérséklete, úgyhogy volt uszikálás.
Zsolti egyébként rendszeresen a túrához öltözött, az itt látható kék póló is harmonizál a környezettel, amikor erdõs páfrányos helyre mentünk, mindig zöldet vett fel.
Ide még visszatérünk egyszer és adunk magunknak több idõt felfedezni.
Egyik kedvenc kiwi intézmény a becsület kasszás, helyi farmerek által termelt és értékesített gyümölcs és zöldséget kínáló bódé. Kiteszi a termelõ egy kis pultra a birtoka elõtt, az arra járo pedig kedvére válogathat, majd beteszi az ellenértéket egy perselybe. Mennyivel jobb érzés így beszerezni a napi vitaminszükségletet :-)
Egy átlagos folyó. #nofilter
Meglátogattuk a palacsinta sziklákat is, amelyek nagyon érdekes mészkõ rétegzõdések, tényleg mint egy rakás palacsinta egymáson.
Dagálykor a víz olyan erõvel csap be a sziklákban lévõ lyukakba, hogy hangos kürt hangot hallatva meg vízgõzt prüszkölve örvendezteti meg az idelátogatókat.
A túrák megunhatatlanok, igazából Új-Zélandon bárhol megállsz biztos akad egy lélegzetállító hely.
Õ itt egy koru. Kiwi országban több mint 200 fajta páfrány honosodott meg és amikor a levelei még fiatalok ilyen spirál alakba kucorodnak. Ez egy maori szimbolum egyébként, az ùj élet, növekedés és az erõ jelképe amit elõszeretettel használnak a fafaragásnál.
Üdv a Tasman tengernél.
Zsolti még betegen nem vállalkozott a Tongariro nemzeti parkban lévô hegyi út megmászására, úgyhogy egyedül vágtam neki a majd 20 km-es túrának. Kaptam esôt, orkán erejû szelet, 35 fokos meleget a röpke 5 óra alatt, de megérte.
3 aktív vulkán és smaragd színû tavak mentén halad az út, Gyûrûk ura forgatási helyszínek és gejzírek kísérték az utam, nem mondom, hogy nem fáradtam el a végére.
Újabb borvidék újabb borkóstolás, Martinborough-ban vagyunk. Itt annyira közel voltak a borászatok, hogy gyalog vágtunk neki, ami az elfogyasztott bormennyiség utàn biztonságosabb is volt.
Pinot Noir, többször is nekifutottunk, próbálkoztunk, de egyik sem nyerte el a tetszésünket. Pedig ez a borvidék híres a pinot-ról, de csöndesen elkönyveltük magunkban, hogy ez nem lesz a kedvenc és inkább maradunk a sauvignon blanc-nal, ami méltán híres Ùj-Zélandon.
Nyugodt szívvel tudom ajánlani az Ata Rangi, Martinborough Vineyard es Margrain borászat fehérborait.
Ideje volt kipróbálni az itteni termálfürdôt egy kis iszapos pakolással megspékelve, ez lett a vége...
Bôrünk határtalanul boldog volt a sok jótékony hatású ásvànyi anyagtól ( A fürdôruhám kevésbé)
Wellington szeles. Nagyon. De ennek ellenére besoroltuk az élhetô városok kategóriába, hiszen csudaszép, érdekes és minden van ami egy normális élethez kell. Ingyenes múzeumok, tengerpart, kávézók, éttermek, kultúrális élet stb.
A "kemping” ebben a parkolóban a kikötô mellett volt. Este annyira fújt a szél, hogy csak úgy dobálta a kis kocsinkat és olyan érzésem volt, mintha egy szimulátorban feküdnék.
A híres Te Papa Tongarewa múzeumban találkoztunk egy óriás tintahallal is. Nem, már nem él...
A sirályok lelkesen pózolnak, hátha így kapnak jutalomfalatot. Haha, jól póruljártak velünk, menjen csak halászni a tengerre és ne kunyeráljon.
Az utcákon andalogva az volt az érzésünk, mintha San Fransisco-ban lennénk. A hàzak, a meredek dombok, az üzletek hasonló benyomást keltettek.
Vacsorát egy éjszakai piacon fogyasztottunk majd utána megcsodáltuk a helyi táncsulik elôadását a fôtéren.
Köszi Wellington, viszlát!
